Bibliofil szalon

Latin közvetítéssel jelent meg először a magyar közönség számára a francia Marmontelnek (1723–1799) a maga korában nagyon híres Belisaireje (1767). Latin nyelvre a jezsuita Horváth Mihály (1728–1810) fordította, aki azzal ajánlotta olvasóinak, hogy a regény méltó versenytársa Fénelon Télémaquejának. (Bélisarius, Bécs é. n., vsz. 1771). A regény két magyar fordítása a francia eredetiből készült, az egyik Vargyasi Dániel Istvánnak ( † 1772), az emlékíró unokájának a munkája, aki "oskolai tanulásbéli gyakorlásaitól engedtetett üres óráin", 1769-ben fordította (Belisarius, Kolozsvár 1776), a másik Zalányi Péter felvinci református paptól származik, aki korábban Lázár János házában nevelősködött (Bélizárius, Kolozsvár 1773).

A kor olvasóközönsége szerte a világon általában több nyelven olvasott – jellemző adalék, hogy a nagy érdeklődéssel fogadott művet még első, franciaországi megjelenése évében Lipcsében is kinyomtatták: franciául, azoknak a német olvasóknak a számára, akik nem jutottak hozzá a párizsi kiadás negyvenezer példánya egyikéhez –, íg. A francia nyelv ismerete Magyarországon is az elvárható műveltségi minimumhoz tartozott. Ekkoriban a fordítás nem is azért készült, hogy egy irodalmi mű a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé váljon, sokkal inkább a magyar nyelv kiválóságát volt hivatva bizonyítani: íme, nyelvünk annyira előhaladt, hogy a francia remekíró érzékeny gondolatait is árnyaltan megjelenítheti. A fogadtatás sem abból állt, hogy az olvasók mérlegelték a mű értékét, a szerző tehetségét, sokkal inkább a fordító által képviselt egyéni és a nyelvben megjelenő közös, potenciális tehetség lehetett a bírálat tárgya.
Belisaire, a krónikákból Belisar vagy Belisarius néven ismert hadvezér I. Justiniánus bizánci császár seregeinek fejeként évtizedekig védte ura hatalmát és birodalmát, míg az udvaroncok intrikái által félrevezetett uralkodó megvakíttatta. A császár (a regényben) később inkognitóban összebarátkozik vele, hosszú beszélgetéseket folytatnak, míg végül a császár fia számára megkéri a vezér lányának a kezét, őt magát pedig felmenti a vádak alól, és visszahívja udvarába. A lényeg persze egyik regényben sem a sovány történet, hanem a történések szüneteiben folytatott hosszú-hosszú beszélgetések a társadalom rendjéről, az uralkodás, a hatalom művészetéről, gazdaságról, kereskedelemről, morálról, hadviselésről és a társadalom más fontos kérdéseiről – igen bölcsen, és kevéssé fordulatosan.